Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2019.10.25

Túl egy sikeres székelyföldi turnén

Az elmúlt egy hét talán az eddigi legmozgalmasabb időszaka volt ennek az évnek a Nagyvárad Táncegyüttes számára. Október 20-tól kezdődően minden este más városba vitték magukkal a Népek tengerét. Sikerült is megörvendeztetni vele csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, székelyudvarhelyi, székelykeresztúri barátaikat, akik mindenhol lelkes izgalommal fogadták az együttest. Ők pedig sehol nem okoztak csalódást. Erre bizonyíték az előadások utáni vastaps, amely kivétel nélkül minden helyszínen több percen át elismerően szólt a közönség soraiból.

A Székelyföldön kapott pozitív töltés segít újult erővel nekilendülni a további feladatoknak, és talán ennek is köszönhetően, alig, hogy hazaérkeztek Nagyváradra, máris munkához láttak, ugyanis a mai nap folyamán október 25-én, a Nagyvárad Táncegyüttes művészei is csatlakoznak Magyarország kitűnő zongoravirtuózához, Szentpéteri Csillához és zenekarához, megmutatva a közös zenei „lélegzés” lelkiségét és erejét.

A Nagyvárad Táncegyüttes székelyföldi turnéja a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.