Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2019.05.17

Meghívó bemutatóra és a Nagyvárad Táncegyüttes Miniévadjára

A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese május 25-én készül bemutatni az idei évadjának utolsó előadását, a Fodor Zoltán rendező-koreográfus által színpadra álmodott Bardo című produkciót.

„Tibeti tanítások szerint az élet pillanatnyi változásait összekötve kapjuk meg az emberi létet. A halál pillanatában azonban ez a felépített énkép összeomlik, és érzeteinket kusza gondolatfolyamok lepik el. Ekkor lépünk be oda, amit úgy hívnak: BARDO.”

Az előadás élet és halál határára kalauzol, ahol megszűnik a Minden, hogy eggyé váljunk vele. Sajátos gondolatok a lét állapotáról, egy dimenzión túli világban…

Az előadás rendező-koreográfusa és egyben látványtervezője Fodor Zoltán, Harangozó-díjas táncművész és koreográfus, dramaturgja Szalay Tamás, Bánffy Miklós-, Jeszenszky Endre-, és Lyra-díjas koreográfus, dramaturg, zeneszerzője Gergely Attila, jelmeztervezője pedig Cristina Breteanu. Az előadás szereplői a Nagyvárad Táncegyüttes táncművészei: Joó Renáta, Kacsó Bálint-József, Kányádi György, Kerekes Dalma-Gabriella és Tőkés Imola

A bemutatóra Május 25-én 19 órai kezdéssel kerül sor a Szigligeti Stúdió Fekete termében. Jegyek válthatók a Szigligeti Színház jegypénztárában és a www.biletmaster.ro oldalon.

A bemutatóra a Kortárs-táncbérletek érvényesek.

Továbbá értesítjük nézőinket, hogy, mint minden évben, színházunk újra megrendezi a Miniévadot, melynek során néhány nap alatt az évad több előadását is megnézheti a közönség.

A színház társulatai ezúttal külön szervezik meg a Miniévadot. Így a június 3. és 5. közötti időszakban a Nagyvárad Táncegyüttes előadásai kerülnek ismét bemutatásra a Szigligeti Stúdió tereiben.

Bérletes nézőink figyelmébe ajánljuk, hogy amennyiben a bérletüknek megfelelő repertoárból nem látták valamelyik előadást, a Miniévad keretén belül bármely egyéb produkció megtekintésére szabadon felhasználhatják kártyájukat.

Az NTE előadásai a 2019-es Miniévad programjában:

2019. június 3., hétfő 17 óra: Aranyos Szegelet - Szerefi Ilona népdalénekes önálló estje / Szigligeti Stúdió

2019. június 3., hétfő 20 óra: Bardo (rendező-koreográfus: Fodor Zoltán) - Szigligeti Stúdió

2019. június 5., szerda 17 óra: Vakfolt (rendező-koreográfus: Tőkés Imola) - Szigligeti Stúdió

2019. június 5., szerda 20 óra: Idegen - táncszínházi passiójáték Jorge Luis Borges Márk evangéliuma című novellája alapján (rendező-koreográfus: Györfi Csaba) - Szigligeti Stúdió

Szeretettel várunk mindenkit a május 25-i bemutatóra és a június 3. és 5. között zajló NTE Miniévadra!