Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2019.05.10

Vasárnap Gondolatok Táncban és Versben

Szeretet, szerelem, harag, fájdalom, veszteség…- A szereplők a testükkel, táncukkal mesélnek a magyar történelem zivataros és sorsfordító eseményeiről, úgy mint az I. világháború vagy az 1956-os forradalom, megmutatva az egyéni sorstragédiákat és boldogságokat.

 Számos elismert és közkedvelt művész lesz jelen május 12-én a  Nagyváradi Állami Filharmónia színpadán a Gondolatok Táncban és Versben című táncszínházi előadás alkalmával, úgy mint Ifj. Csoóri Sándor „Sündi”, Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas zenész, és László Zsolt, a Radnóti Színház Jászai Mari-díjas színművésze.

 A Gondolatok Táncban és Versben a többszörösen kitüntetett és elismert táncművész és koreográfus páros, Rémi Tünde (EuróPAS- díj, Harangozó Gyula-díj, Magyar Ezüst Érdemkereszt) és Appelshoffer János(Örökös Aranysarkantyús, Népművészet Ifjú Mestere-díj, és Harangozó Gyula-díj) első önálló egész estés műsora.

 A két fent említett kiváló előadó életét és pályafutást végigkísérte a folklór, népzene, néptánc és néphagyomány tisztelete, szeretete és ismerete, mely tudás visszaköszön a Gondolatok táncban és versben című táncszínházi előadásban is. A tánc, zene és költészet hármas egységére épülő előadás a legfontosabb emberi érzéseket mutatja be. Rémi Tünde és Appelshoffer János a testükkel, táncukkal mesélnek a magyar történelem zivataros és sorsfordító eseményeiről. A megkapó, hol lírai, hol szenvedéllyel teli táncokat a magyar irodalom legmeghatározóbb költőinek egy-egy verse (Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Áprily Lajos, Kányádi Sándor, Pilinszky János) egészíti ki, László Zsolt, a Radnóti Színház Jászai Mari-díjas színművészének interpretációjában. A zenei kíséretről pedig a népzenében otthonosan mozgó Ötödik évszak nevű formáció ifj. Csoóri Sándor vezetésével, és a Liszt Ferenc-díjas kiváló dzsessz zenész, Dresch Mihály gondoskodik. 

Szerkesztő: Novák Péter

Közreműködik: Juhász Zoltán, Tókos- Kurucz Kata. 

A darab a Szigligeti Színház szervezésében, a Varadinum Fesztivál keretében lesz látható, a Nagyváradi Állami Filharmónia színpadán május 12-én, vasárnap, 17 órai kezdéssel!

Az előadás jegyei megvásárolhatók a Szigligeti Színház jegypénztárában, illetve a www.biletmaster.ro oldalon.