Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2019.02.26

Népek tengere Érsemjénben is

Február 28-án az érsemjéni közönség előtt is bemutatásra kerül a Nagyvárad Táncegyüttes nemrég elsöprő sikerrel bemuatatott néptáncelőadása. Az érsemjéni közönség ezúttal tulajdonképpen egy premieren vehet majd részt, ugyanis a Szigligeti Színház szcénájánál kissebb színpadon eddig még nem játszották az előadást az NTE táncosai. A folklórműsor, amelyet Sánta Gergő koreográfus rendezésében öt másik elismert koreográfus segítségével állítottak színpadra fergeteges sikert aratott a Szigligeti Színház nagyszínpadán decemberben tartott bemutató alkalmával. Ahhoz, hogy a Fráter Lóránd Művelődési Ház színpadján való bemutatásra is alkalmassá tegyék az előadást, az alkotóknak bizonyos részeket másképpen kell újragondolnia, koreografálnia. Bátran ajánljuk tehát, hogy azok is nézzék meg, akik egyszer már Nagyváradi Szigligeti Színház nagyszínpadán is láthatták a darabot.

A február 28-án 19 órai kezdéssel Semjénben is bemutatásra kerülő produkcióban többek között nagyecsedi cigány-, somogyi-, zempléni szlovák-, bukovinai székely-, marossárpataki-, kalotaszegi-, gyimesi-, méhkeréki román-, örkői cigány- és szatmári táncok kerültek feldolgozásra. Az előadásban látomásként más-más hangulatot kelt a különböző tájegységek dallam- és képi világa. A műsorban az autentikus koreográfiák mozaikjaiba folyamatosan visszatérő dallamvariánsok alkotnak egy egységet. A tánc, a zene, a viselet, a nézők elé táruló képek által burjánzva növik ki magukat a különböző vidékek és népek táncai.

A rendező-koreográfus  szándéka szerint a műsor egyik fő mozgatórugója, hogy az eredeti autentikus táncok értékeinket megőrizve a tiszta forrásból épülve kerüljek a színpadra, egy olyan produkció által, amely nyomot hagy maga után a nézőkben és megállja helyét a mai világban.

Az előadás létrejöttét támogatta a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap. Jegyek az előadás napján a helyszínen vásárolhatók. Előzetes helyfoglalás a 0774/037-847-es telefonszámon.