Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2018.02.13

VANmeSE turné

Februárban Bihar megye több nagy településére is elviszi a Nagyvárad Táncegyüttes VANmeSE című előadását. Az elmúlt évben bemutatott gyermekelőadást – melynek rendezője Foltin Jolán a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar táncművész, koreográfus – Érmihályfalván február 21-én és Érsemjénben február 28-án láthatja majd a közönség. Azonban Nagyvárad sem marad táncelőadások nélkül, hiszen február 17-én a Reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából a Duna Művészegyüttes Solus Christus című vendégelőadásán vehetnek részt majd a nézők, február 27-én pedig ismét a Senki madara című előadását játssza a Szigligeti Színház színpadán a Nagyvárad Táncegyüttes. Utóbbira ez alkalomal az Ady Endre – bérletek érvényesek, de szabadjegyek is válthatók a színház jegypénztárában.

A VANmeSE című előadás körútját a Bethlen Gábor Alap támogatja.