Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2017.06.07

VANmeSE a gyerekeknek

Alig egy hét múlva mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes legújabb produkcióját, a VANmeSE című zenés-verses gyermekelőadást. Az előadás rendezője és szerkesztője Foltin Jolán, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar táncművész, koreográfus és rendező. A gyermek és ifjúsági korosztály számára készülő darab a gyermekversek újdonságával közelíti meg a nézőket – az elsősorban kiskorú közönséget.

„Az előadásban gyerekeket látunk a színpadon, de ezeket a gyerekeket tánctudással és komoly felkészültséggel felnőtt táncosok fogják játszani. Úgy viselkedünk a színpadon felnőttként, mint az óvodások - gyermekes mozgásokkal, de megtöltve azokat időnként a táncok nehézségi fokával. Megpróbálunk úgy gondolkodni, hogy milyen volt, amikor mi gyerekek voltunk, és milyen az, amikor mi felnőttként játszunk a gyerekekkel. Azt szerettem volna, ha érzik azt a humort, amit a költők a versekbe rejtettek” – mondja Foltin Jolán a készülő előadásról egyik interjújában.

Az előadásban kiváló kortárs szerzők versei hangzanak el, többek között Szabó T Anna és Kukorelly Endre alkotásai, melyeket szintén kortárs zeneszerzők, Kiss Ferenc és Lázár Zsigmond erre az alkalomra írott zenéi kísérnek majd.

Foltin Jolán alkotótársai voltak az előadás elkészítésében, a fent említett zeneszerzők mellett, a következők: Novák Eszter, a rendező munkatársa, Appelshoffer János, Rémi Tünde, Brugós Sándor, Kerekes Dalma és Tőkés Imola koreográfusok, valamint Cristina Breteanu díszlet- és jelmeztervező.

Az előadás szereplői a Nagyvárad Táncegyüttes tánckara és zenekara, valamint a Szigligeti Társulat színészei.

A június 13-án 17 órától kezdődő bemutatóra korlátozott számban még vásárolhatók jegyek a Szigligeti Színház jegypénztárában valamint a biletmaster.ro oldalon.