Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2017.05.18

Erdélyiek és partiumiak a határtalan táncfővárosban

Május 16-án a budapesti Várkert Bazár színpadán lépett fel a Nagyvárad Táncegyüttes a Kata történet című előadásával, a Hagyományok Háza és a Nemzeti Táncszínház közös szervezésében létrehozott Határtalan táncfőváros elnevezésű fesztivál vendégeként.

A határon túli hivatásos együttesek időről-időre lehetőséget kapnak a budapesti bemutatkozásra, de május 16-18-a között most először valósult meg egy olyan eseménysorozat, melynek alkalmával három nap alatt a közönség koncentráltan láthatta az erdélyi hivatásos táncegyüttesek legújabb előadásait. A Határtalan táncfőváros elnevezésű minifesztiválon a Nagyvárad Táncegyüttes mellett fellépett a Háromszék Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a nemrég hivatásos táncegyüttessé avatott Bekecs Táncegyüttes is. Az előadásokat szakmai beszélgetés követte, amelyen nem csak a műsorvezető Herczku Ágnes, hanem a nézők is faggathatták az alkotókat – a Kata történet esetében László Csaba rendező-koreográfust és Dimény Leventét a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatóját. A jelenlévőknek alkalma nyílt közösen elgondolkodni azon, hogy kinek mit jelent a „NŐ”, kinek milyen a nőideálja, Makrancos Kata figurájának mennyi köze van a valósághoz, illetve ki mennyire érzi valószerűnek a figura színpadi ábrázolását.