Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2017.05.04

K-Arcok

A Közép-Európa Táncszínház egyedülálló előadássorozatot indított, amelyben a társulat táncművészei a szóló műfajában merítkeznek meg, többek között olyan koreográfusokkal közösen, mint Hód Adrienn, Réti Anna, Halász Gábor és Kun Attila. A szóló műfajának köszönhetően a táncos színpadi jelenlétében és a próbafolyamat alatt a koreográfus felkínálta ötletekre adott válaszaiban rajzolódik meg az előadó személyisége, így válhat két alkotó entitás közös munkája a KET adott táncművészével egy-egy karcolattá, arcképpé.

A sorozat eddig elkészült produkciói közül kettőt most Nagyváradon is megtekinthet a közönség, ugyanis Mészáros Máté: InSoundOut és Molnár Csaba: LILITH című előadását a Nagyvárad Táncegyüttes meghívására május 12-én a Szigligeti Stúdióban mutatják be.

Az InSoundOut című előadás főszereplője Mádi László akinek életében gyermekkorától nagy szerepet játszik a tánc és akinek a történetéből kiindulva Mészáros Máté koreográfus olyan kérdésekre keresi a választ, mint „Kicsoda a táncos, ha éppen nem táncol? Mi határozza meg személyiségét, hogyan jeleníthető meg a színpadon a levetkőztetett emberi jellem táncosként, tánc nélkül?”

Molnár Csaba LILITH című előadásában egy ember - nő - táncos áll a színház falai által meghatározott üres térben. Az előadó Jakab Zsanett, akit a Nagyvárad Táncegyüttes és a Közép-Európa Táncszínház közösen elkészített Stabat Mater című produkciójában ismerhetettek meg a nagyváradi nézők. Ő az, aki most megjeleníti számunkra “Lilith” ősi karakterét, amely vitatott és sokféle interpretációt hordoz magával: női démon, régi sumer istenség, a nagy magasságok szelének istensége, boszorkány.

A két részből álló előadás jegyei már megvásárolhatók a Szigligeti Színház jegypénztárában, valamint a biletmaster.ro oldalon.