Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2017.04.21

Ünnepi rendezvénykínálat a Tánc Világnapja tiszteletére

1983 óta, a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünnepli a világ „A Tánc Világnapját”. Ennek méltó megünnepléseként a Nagyvárad Táncegyüttes változatos programokat kínál a tánc kedvelőinek.

Ezen a napon tehát 11 és 13 óra között Testtudat tréning címmel tartanak foglalkozást a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai, Kerekes Dalma és Tőkés Imola, melynek alkalmával a résztvevők játékos formában fedezhetik fel a mozgás örömét. Ezt követően 14 és 16 óra között két részből álló néptánc oktatásra várják az érdeklődőket. Az első részben 14 és 15 óra között Forgács-Popp Jácint és Szabó Enikő-Ágnes fog mezőségi táncokat oktatni a tanulni vágyóknak, majd 15 órától 16 óráig a fiúk és férfiak ismerkedhetnek meg a bukovinai székelyek silladri nevű táncával. E férfi szólótáncok oktatója Brugós Sándor lesz.

Egy órás szünet után, 17 órai kezdéssel a Nagyvárad Táncegyüttes és a Csillagocska Néptáncegyüttes közös gyermektáncházat szervez, melynek alkalmával Forgács Zsombor oktat majd táncot és Szerefi Ilona népdalokat a résztvevőknek. Az este során a gyermektáncházat pedig felnőtt táncház váltja majd fel 19 órai kezdéssel, melynek során minden táncrend „mellé” párhuzamosan oktatás is társul majd, az NTE táncosainak vezetésével. A táncházakban a Soroglya Zenekar és a Csillagocska Néptáncegyüttes zenekara húzza majd a talpalávalót. Az egymást követő rendezvények helyszíne a Szigligeti Stúdió. Az eseményekre való belépés díjtalan. Mivel a 11 és 14 órai eseményekren való részvétel a terem befogadóképessége miatt csak korlátozott számban lehetséges, kérjük, részvételi szándékát mindenki jelezze a nagyvaradtancegyuttes@gmail.com email-címen. Kérjük, levelükben közöljék nevüket, telefonszámukat illetve, hogy melyik foglalkozáson kívánnak részt venni. A Nagyvárad Táncegyüttes tagjai szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt az eseményekre!