Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2017.04.12

Stabar Mater Egerben, Traviata Nagyváradon

A húsvéti ünnepsorozat alkalmával, április 18-án aktuális témát feldolgozó előadásával, a Stabat Mater című táncoratóriummal lép fel a Nagyvárad Táncegyüttes az egri Gárdonyi Géza Színház színpadán. A már sok helyen nagy sikerrel bemutatott előadás, mely Rossini Szűz Máriának a keresztfa mellett átélt fájdalmát megfogalmazó zeneművén alapszik, most – pár nappal húsvét után – még nagyobb erővel születhet ujjá a színpadon. A megtisztelő meghívást viszonzandó, alig egy hónap múlva, május 14-én pedig az egri színház táncegyüttese, a GG Tánc Eger látogat el hozzánk a Traviata című előadással, melyet az Inversedance-szel, vagyis a Fodor Zoltán Társulattal közösen állítottak színpadra. A Traviata két felvonása - az alkotópáros, Fodor Zoltán és Topolánszky Tamás eltérő látásmódjának és mozgásnyelvezetének köszönhetően - élesen elkülönül egymástól. S mint ahogy a valóságban két ellentétes érzelem - szerelem és fájdalom - sokszor egyetlen érzelmi állapotot alkot, úgy válik a két megfogalmazás egyetlen megkapó, elgondolkodtató, és látványos előadássá.

A Nagyvárad Táncegyüttes előadását a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.