Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2017.03.20

Turné és CoMPoS

Miután négy nap alatt öt előadást tartottak a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének táncosai, a Bukaresti Like CNDB elnevezésű kortárstánc-fesztiválon egy CoMPoS című összművészeti performanszban is részt vettek, amelyben segítőik voltak a Bukaresti Nemzeti Táncközpont (CNDB) munkatársai, Cári Tibor zeneszerző és zongoraművész, Székely István és Veres Lóránt, a Nagyvárad Táncegyüttes zenészei, illetve meghívott bukaresti alkotók.

A fesztiválra meghívott Ütközések című előadás bemutatása után együtt léptek a színpadra táncosok és zenészek, hogy a bukaresti Sebastian Vlad Popa, Simona Popescu és Codruţa Tudoriu írók élőben felolvasott műveivel és Aural Eye vizuális művész vetítésével összhangban élő improvizációkat muatassanak be. Az összművészeti akciót a bukaresti közönség lelkesedéssel és nagy érdeklődéssel fogadta, amint az a performanszt követő közönségtalálkozó alkalmával is kiderült. A rengeteg kérdés és dícsérő szó, mely a váradi művészeket fogadta, nagy elismerés volt a szakavatott közönség soraiból.