410021 Nagyvárad / Oradea, Piața Regele Ferdinand I., nr. 6., Bihor, RO
Facebook
Youtube

Hírek / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírek / Nagyvárad Táncegyüttes 2017.03.14

Bukarestben március 15-én

Nagy utat tesz meg a Nagyvárad Táncegyüttes stábja ezen a héten. Időben rövid, távolság tekintetében hosszú turné vár rájuk. A turné első állomása Marosvásárhely volt március 13-án, ahol az Ütközések című előadást mutatták be a Maros Művészegyüttes székházában, de ma, 14-én már a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház stúdiótermében mutatják be Kata történet című előadásukat a Háromszék Táncegyüttes vendégeként. A turné különlegessége, hogy március 15-e alkalmával ezúttal Bukarestben – a Petőfi Művelődési Ház meghívásának eleget téve –, a Kata történet című előadásukkal lépnek színpadra a bukaresti magyar közönség előtt. Másnap, 16-án pedig már a Bukaresti Nemzeti Táncközpont (CNDB) által, idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő LIKE CNDB kortárs táncfesztiválon játsszák a kilenc koreográfus közreműködésével készült Ütközések című előadást. E fesztivál 2017-es kiadásában, március 1. és 26. között tizenhét előadással, közönségtalálkozókkal, filmvetítésekkel, workshoppal és egy performansszal várják a tánc kedvelőit és az érdeklődőket. Ez utóbbinak a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese is aktív résztvevője. A szervezők idei jelszava: „Eszmét cserélünk”.
„Eseményekben, távlatokban és kifejezésformákban gazdag az idei LIKE CNDB fesztivál, amely az Eszmét cserélünk mottót viseli. Ez a felvállalt sokszínűség nemcsak a párbeszédnek kedvez, hanem a közönség sokszínű ízlését, igényeit is tükrözi. A fesztivál az első nagyszabású eseménye a CNDB által a közönség évének kijelölt programsorozatnak. Kíváncsi, kritikai gondolkodású közönséget várunk tehát, és az is érdekel bennünket, mire gondol a néző az előadásról kijövet” – nyilatkozta Vava Ştefănescu, a Bukaresti Nemzeti Táncközpont igazgatója.
A fesztivál programjáról bővebben az alábbi linken olvashatnak: Like CNDB
A Nagyvárad Táncegyüttes szeretettel várja nézőit minden helyszínen!