Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2017.02.21

Móricz-novella eltáncolva

Barbárok címmel új táncszínházi előadás bemutatására készül március 10-én a Nagyvárad Táncegyüttes.

A Móricz Zsigmond azonos című novellája alapján készülő táncelőadás rendező-koreográfusa röviden így vélekedik az előadásról: „Hiányzik az életünkből az igazi, tiszta társainkhoz irányuló ragaszkodás. Rég nem tudunk úgy élni és régen nem tudjuk úgy tisztelni egymást, mint őseink. Túlságosan eltávolodtunk a természettől, az őszinte emberi érzések hiánya az ember elmagányosodásához vezetett. Előadásunk népi gyökereinkből táplálkozva – a fent említett gondolatokra építve – próbál egy ma is aktuális témát a teljesség igénye nélkül feszegetni, mely a társadalmunk, az egónk barbár mivoltát helyezi nagyító alá”.

Az előadás elkészítésében a rendező-koreográfus munkatársai a zeneszerző, Cári Tibor, a díszlet- és jelmezek tervezője, Cristina Breteanu, az előadásban szereplő videómontázs elkészítője Lungu Arnold, Kerekes Dalma és Tőkés Imola koreográfus asszisztensek, valamint Andreea Belu és Dimény Levente koreográfusok. A táncszínházi előadás bemutatójára, amelyre a Szigligeti Ede-bérletek érvényesíthetők, március 10-én 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében kerül sor. Jegyek vásárolhatók a Szigligeti Színház jegypénztárában, valamint online a biletmaster.ro weboldalon.