Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2017.01.04

Táncos új év

A Nagyvárad Táncegyüttes tánccal fejezte be az elmúlt- és tánccal kezdte az új évet is, hiszen a Szigligeti Színház Maya című szilveszteri előadásban nem csupán december 31-én, hanem már január másodikán is láthatta a közönség. Fényes Szabolcs és Harmath Imre Maya című operettjében legközelebb január 8-án, vasárnap és 14-én, szombaton láthatják táncosainkat. A darab rendezője Novák Eszter, koreográfusa Bóbis László.

Január 11-én, szerdán és 17-én, kedden 19 órától a Kata történet című táncelőadást tűzi műsorára  Szigligeti Stúdióban a Nagyvárad Táncegyüttes. A szeptemberben bemutatott produkció a népmesei világból és Shakespeare A makrancos hölgy című drámájából jól ismert makacs leány történetét dolgozza fel a népzene és néptánc eszközeivel. Az előadás rendezője László Csaba. Ugyanezzel az előadással látogatunk el január 18-án a Nagykárolyi Városi Színházba is, ahol szintén 19 órai kezdéssel lesz látható az előadás.

Nagyváradra visszatérve, együttesünket január 20-án, pénteken 19 órától az Ütközések című táncelőadásban láthatja majd a nagyközönség a Szigligeti Stúdióban. Az előadás a ma emberéről szól. Férfiakról és nőkről, olyan történetekről, amelyek önállóan is érvényes események, de összességében egy változatos képet mutatnak rólunk. Az előadás rendezője Dimény Levente, koreográfusai: Andreea Belu, Brugós Sándor, Dimény Levente, Györfi Csaba, Juhász Zsolt, László Csaba, Kerekes Dalma, Tőkés Imola, Baczó Tünde.