Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2016.12.12

Ismét szakmai programokkal várjuk az érdeklődőket!

A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese a Nemzeti Táncszínházzal, a Káva Kulturális Műhellyel és a Közép-Európa Táncszínházzal együttműködésben változatos szakmai programokat szervez a tánc és mozgás iránt érdeklődők számára.

Az összetett programsorozat részét képezik a gyermek és ifjúsági korosztálynak szóló foglakozások, amelyek azonban lehetőséget nyújtanak a betekintésre a felnőtt szakmai érdeklődők számára is, valamint két – főként felnőttek számára szervezett szakmai program, egy komplex drámaóra és egy mozgás óra. Ezeket a programokat elsősorban pedagógusok, színészek, táncosok, színházi emberek számára ajánljuk, de mivel semmiféle előképzettséget nem igényelnek, az élet bármely területéről érkező érdeklődőt nagy szeretettel várunk. Diákok és egyetemisták jelentkezését is örömmel fogadjuk a szakmai közönség soraiban is.

A programokon való részvétel – a péntek esti előadás kivételével – díjtalan, azonban mivel a férőhelyek száma korlátozott előzetes jelentkezés szükséges, melyet a nagyvaradtancegyuttes@gmail.com email-címen tehetnek meg. Jelentkező levelükben kérjük, küldjék el adataikat (név, életkor, foglalkozás, telefonszám, lakóhely) és pontosítsák, hogy az alábbi programok közül melyeken szeretnének részt venni!

Február 1. szerda, 13:00–14:30: Hans Christian Andersen – Zalán Tibor - A rút kiskacsa előadás gyerekszereplőkkel a színház az iskolában, iskola a színházban program keretén belül - elsősorban gyerekeknek, szakmai közönség (érdeklődők, pedagógusok, színházi emberek, táncosok) részvételével. Helyszín: Árkádia Bábszínház

Február 1. szerda, 17:00–20:00: Horda2 – tánc/színházi nevelési előadás diákoknak, szakmai közönség (érdeklődők, pedagógusok, színházi emberek, táncosok) részvételével. Helyszín: Szigligeti Színház

Február 2. csütörtök, 10:30–13:00: Igaz történet alapján – előadás diákoknak, szakmai közönség (érdeklődők, pedagógusok, színházi emberek, táncosok) részvételével. Helyszín: Szigligeti Színház

Február 2. csütörtök, 16:00–18:00: Mozgásóra a Közép-Európa Táncszínházzal – elsősorban pedagógusoknak, színészeknek, táncosoknak, diákoknak és egyetemi hallgatóknak. Helyszín: Szigligeti Stúdió

Február 3. péntek, 10:00–12:00: Káva Kulturális Műhely – Tengerpart - komplex drámaóra felnőtteknek – elsősorban pedagógusoknak, színészeknek és táncosoknak. Helyszín: Szigligeti Stúdió

Február 3. péntek, 19:00–20:30: Közép-Európa Táncszínház – Bartók-Sztravinszkij est Helyszín: Szigligeti Színház

Szeretettel várjuk jelentkezésüket!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!