Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2016.11.10

Előadás rólunk

Tegnap este került bemutatásra a Nagyvárad Táncegyüttes Ütközések című előadása, mely a ma emberéről szól - történetekről, sorsfordulatokról. Amilyen változatos a világ, amilyen különbözőek vagy épp hasonlóak vagyunk mi magunk, olyan a sorsunk is - más, mégis hasonló - van úgy, hogy közös. Néha találkozunk, néha párhuzamosak vagyunk, néha ütközünk. Nem mindegy, hogy mi és hogyan történik velünk.

Az előadás  elkészítésén  tizenegy táncos, kilenc koreográfus, hat zenész, egy rendező, egy zeneszerző egy dramaturg és egy jelmeztervező dolgozott együtt, mégis sikerült olyan egységes és lendületes előadást színpadra állítani, mely magával ragadja a nézőt. Az előadás zenéje - mely sok esetben népzenei alapokat használ kiindulópontként – észrevétlenül  vonja bele a külső szemlélőt emlékei és személyes  élményei által a koreográfiák segítségével elmesélt törénetekbe. Cári Tibor zenéjét nem csupán a hangszereken, hanem a nézők lelkének húrjain szólaltatják meg a zenészek.

A darabot legközelebb november 15-én, kedden, majd 20-án, vasárnap este hét órától láthatja majd a nagyváradi közönség.

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.