Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2016.10.31

Véget ért a II. Infinite Dance Festival

A Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című nagyszabású előadása zárta a II. Infinite Dance Festival tánc- és összművészeti eseménysorozatot. Október 26-30. között tíz professzionális táncegyüttest láttak vendégül a partiumi színházban, akik produkciói előtt hét helyi amatőr csoport mutatkozott be. A fesztiválon egyebek mellett koncertekre, kiállításokra és egy különleges performanszra is sor került.

A sepsiszentgyörgyi M Studio erős nyitása után a csütörtöki napon a Feledi Project, valamint a Bukaresti Nemzeti Táncközpont lépett fel a Szigligeti Színházban, valamint az Árkádia Színpadon.

Október 28-án a Nagyvárad Táncegyüttes, valamint a Közép-Európa Táncszínház produkcióját, a Stabat Mater című táncoratóriumot tűzték műsorra a szervezők, amelyet 20 órától az András Lóránt Társulat Monológok című előadása követett, a Szigligeti Stúdióban.

Szintén október 28-án a Várad Kulturális Folyóirattal való együttműködésben összművészeti performanszra is sor került a Darvas-La Roche házban: az Élő Várad mozgalom fiatal szerzői (Jock Evelin, Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa és Mihók Tamás) Cristina Breteanu divattervező, Sütő Fanni és Csathó Töhötöm Csongor Károly képzőművészek, Andreea Belu és Bogya Bonni táncművészek improvizáltak lendület, mozdulat, tánc témára, Dombi Dávid zongorakíséretében.

Október 29-én a térség táncművészeti főiskoláié volt a főszerep: a Magyar Táncművészeti Főiskola interaktív tánctörténeti előadását követően 18.30-tól a Unique Dance Studio vezette fel a Főiskolák Gáláját, amelyben a Bukaresti Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola diákjai léptek fel.

Október 30-án, az Infinite Dance Festival záróeseményén beszédet mondott Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, aki további támogatásáról biztosította a színházat, valamint a művészetkedvelő közönséget, Czvikker Katalin főigazgató, valamint Dimény Levente a Nagyvárad Táncegyüttes és az IDF művészeti vezetője. Az estet a Csillagocska Néptáncegyüttes közel negyven perces előadása nyitotta, amelyben kicsik és nagyok egyaránt megmutathatták tehetségüket. Az estet a Magyar Állami Népi Együttes látványos előadása zárta, amelynek keretében csaknem ötven művész, zenész, énekes és táncos lépett színpadra.

Az Infinite Dance Festival második programjain több mint 2500 érdeklődő vett részt.