Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2016.10.26

Felmutatják a táncműfajok sokszínűségét - interjú a Bihari Naplóban

Az interjú az október 26-ai Bihari Naplóban jelent meg. 

 

Október 26–30. között második alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese az Infinite Dance Festival tánc- és összművészeti eseménysorozatot. A fesztivál céljáról és idei kínálatáról Dimény Leventét, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatóját faggattuk.

– 2015-ben először szervezte meg a Nagyvárad Táncegyüttes az Infinite Dance Festivalt. Mi indokolta egy tánc- és összművészeti fesztivál létrehozását?
– A 2012-es fesztiválok évadától kezdődően a Szigligeti Színház céljául tűzte ki, hogy helyi, országos, illetve nemzetközi szinten is jelentős előadóművészeti fesztiváloknak adjon otthont. Ezek az események szakmai közösség, valamint a közönség számára egyaránt fontosak, hiszen mindamellett, hogy értékes produkciók érkeznek városunkba, lehetőségünk nyílik találkozni egymással, és felmérni azt, hogy merre tart a szakma, és merre tartunk mi. Már az elejétől fogva világos volt számunkra, hogy a Szigligeti Színház kínálatát egy mozgásművészeti fesztivál teheti még teljesebbé. A Holnap Után Fesztivált és a Fux Fesztivált így egy a maga nemében szintén hiánypótló esemény egészíti ki. Az első kiadás sikere megerősített minket abban, hogy a közönség egyre nagyobb érdeklődést mutat a táncművészet iránt, és, hogy a Nagyvárad Táncegyüttes kezdeményezésének helye van a régió kulturális palettáján.

– Miben látod a fesztivál sikerességét?
– Mindenekelőtt abban, hogy a program összeállítása során elsődleges szempont, hogy a táncműfajok sokszínűségét mutassuk fel. Az előző IDF alkalmával kortárs és klasszikus balett, néptánc, hip-hop és kortárs mozgásműfajok egyaránt szerepeltek az események között. Ezt a fajta sokszínűséget hivatott az is biztosítani, hogy a fesztiválon a helyi amatőr csoportoknak is megmutatkozási lehetőséget biztosítunk. Ugyanakkor minden alkalommal a szakma legjobbjaival vesszük fel a kapcsolatot, hogy kiváló előadásokat hozhassunk el Nagyváradra. Ebben nagy segítségünkre van a Magyar Táncművészeti Szövetség is.

– Milyen újdonságokkal készültök az IDF második kiadására?
– Az esemény gerincét a professzionális táncművészeti együttesek előadásai jelentik. Öt nap alatt kilenc előadásra kerül sor, többek között visszatérnek hozzánk olyan régi barátaink, mint a sepsiszentgyörgyi M Studio, a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat, vagy éppen a Magyar Állami Népi Együttes, akik ismét egy látványos, nagyszabású produkcióval látogatnak el Váradra az esemény zárónapján. Nagy örömünkre szolgál azonban, hogy új partnereket is sikerült bevonnunk kezdeményezésünkbe, így először vendégeskedik nálunk a Bukaresti Nemzeti Táncközpont, a Bukaresti Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem koreográfia szakos diákjainak egy csoportja, valamint a Feledi Project, amely egyenesen az Egyesült Államokbeli turnéjáról érkezik Nagyváradra. A fesztivál 2016-os kiadása ugyanakkor kiemelt figyelmet szentel a társművészeteknek is: október 28-án a Darvas-La Roche Házban az Élő Várad szerzőivel, a Filharmónia fiatal zenészeivel, táncosokkal és váradi képzőművészekkel közös, különleges összművészeti performanszra számíthatnak a résztvevők.

Profik és pályakezdők

– Melyik előadást tudnád kiemelni?
– Mindegyik előadás különleges a maga nemében, hisz amint azt már említettem, arra törekedtünk, hogy lehetőleg még magasabbra tegyük a lécet, mint 2015-ben. A professzionális táncegyüttesek előadásai mellett azonban nagy hangsúlyt fektetünk idén is a pályakezdők támogatására. Így október 29-én három táncművészeti oktatási intézmény, a Magyar Táncművészeti Főiskola Budapestről, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, valamint a bukaresti egyetem diákjai lépnek fel a Főiskolások Gálája keretében. Az amatőrök idén egyfajta „előzenekarai” lesznek a nagyszínpadi előadásoknak: minden nap 18.30-tól a nagyszínpadi előadások előtt félórás műsor keretében mutatkoznak be a város különböző tánccsoportjai, köztük a Unique Dance Studio, a Stephany Dance Center, a Sunshine Dance, a Kalliope Showdance, a Mystique Majorette, vagy éppen a Csillagocska Néptáncegyüttes.

– Milyen egyéb programok várják még az érdeklődőket?
– A társszervezőknek köszönhetően több, mint húsz eseménnyel készülünk erre az öt napra: a Moszkva Kávéházban koncertek, a Studio Act független színházban monodráma, a Szigligeti Stúdióban pedig workshop kerül megszervezésre. A teljes programról további információk a színház jegypénztárában, valamint a fesztivál honlapján, az idf.szigligeti.ro címen kaphatók. A programok közötti tájékozódást segíti a kolozsvári Codespring által fejlesztett FestivApp mobilapplikáció is, amely által okostelefonon is böngészhető a programunk. Az eseményekre a bérleteseink kedvezményes áron válthatnak jegyet, az érdeklődők számára pedig Fesztiválbérletet is ajánlunk.