Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2016.09.05

Shakespeare és a magyar népmesék

Mi a közös Shakespeare alkotásaiban és a magyar népmesékben, mi köti össze ezt a két látszólag teljesen elkülönülő világot? Valószínűleg sokféle választ kaphatnánk a fenti kérdésekre, de jelen pillanatban a mi válaszunk erre a Nagyvárad Táncegyüttes új előadása, mely a népi humor táncba fogalmazásával próbál derűs tanulságot mutatni a mindig változó és mindig változatlan nő-férfi viszonyról, s amelynek középpontjában a makacs leány archetípusa áll. A készülő táncjáték alapjául Shakespeare makrancos Katája szolgál, amelyhez azonban a magyar mesehagyomány is csatlakozik, többek között például az ördög és a székely menyecske történetével.

Az előadás jegyei, melynek premierjére 2016. szeptember 16-án 19 órától kerül sor a Szigligeti Stúdió Fekete termében, már megvásárolhatók a Szigligeti Színház jegypénztárában, annak szokásos nyitvatartása szerint. Mindazok, akiknek a korlátozott nézőszám miatt nem sikerül jegyet váltaniuk a bemutatóra, a következő előadásnapok valamelyikén, szeptember 17-én, szombaton, 24-én, szombaton és 25-én, vasárnap, 19 órai kezdéssel vehetnek részt az előadáson. Színházunk bérletes nézői a fenti előadások bármelyikére kedvezményes áron válthatnak jegyet.