Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2011. novem

Bartók Amerikából

November 25-én, pénteken 19.00 órától kerül bemutatásra a Nagyvárad Táncegyüttes Bartók Amerikából c. új előadása, amely egyik legnagyobb magyar zeneszerzőnk, Bartók Béla születésének 130. évfordulója alkalmából az ő emléke előtt kíván tisztelegni.
Az előadás rendezője László Csaba, az együttes állandó koreográfusa, aki kihívásnak, s ugyanakkor megtiszteltetésnek tekinti, hogy Bartók nagyságát idézheti meg a színpadon. A három részből álló előadás gerincét Szilágyi Domokos Bartók Amerikában című verse adja – amelynek elhangzása egyrészt az előadásban megjelenő dramatikus történet tagoltságát segíti elő, másrészt kiinduló gondolatként szolgál, és Szilágyi Domokos szavai által mutatatja be a zeneszerzőt és világképét, illetve az értelmetlen világ küzdelemmel való megváltoztatásának, jobbá tételének szándékát és lehetőségét.
A néptáncelőadásnak – bár ünnepi apropója van – nem csupán ez biztosít aktualitást, hanem a Bartóki életműből kibontható üzenet, melyet minden utána következő nemzedéknek magáénak kell éreznie, mégpedig, hogy a hagyományt, a néptáncot és népzenét tovább kell éltetni, értékeit meg kell őrizni, akár új funkciót, új lehetőségeket keresve számára.