Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2016.01.07.

Tűzmadár

A Nagyvárad Táncegyüttes 2016-ot – ahogyan az elmúlt évet is – tánckoncerttel köszönti.  Az ünnepi alkalmon való részvétel a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar között tavaly született együttműködés eredménye.  Az immár ötödik alkalommal megszervezésre kerülő grandiózus produkció idén a Tűzmadár nevet viseli. Az újévköszöntő zenei esemény ez alkalommal nagyszabású jubileumi koncert is egyben, hiszen a zenekar idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A rendezvény fővédnöke dr. Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára.

A Tűzmadár – tánckoncert közreműködői: a Szolnoki Szimfonikus Zenekar – főzeneigazgató: Izaki Maszahiro, Magyar Nemzeti Balett – koreográfus: Rujsz Edit, Pécsi Balett – koreográfus: Vincze Balázs, Magyar Táncművészeti Főiskola – koreográfus: Szitt Melinda, Szigligeti Színház – Nagyvárad Táncegyüttes – koreográfus: Kun Attila, Nemzeti Énekkar – karigazgató: Antal Mátyás, Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus – karigazgató: Molnár Éva, szoprán: Fodor Beatrix, alt: Megyesi Schwartz Lúcia, tenor: Boross Sándor, basszus: Jekl László, zenei rendező, karmester: Izaki Maszahiro.

Öt éve töretlen siker Szolnokon a január első napjaiban megrendezett új évi tánckoncert, mely mindig új és új programmal, szereplőgárdával lepi meg a több mint kétezer fős közönségét. Idén csaknem 300 fős produkciót láthat majd a nagyközönség a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban. Az előadásra minden jegy elkelt, szerda óta azonban a délutáni főpróbára is kaphatóak jegyek.