Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2015.12.14.

Ismét tánckoncert a nagyváradiakkal Szolnokon

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar – a hagyományaihoz híven – 2016. január 9-én ismét egy grandiózus produkcióval indítja az új esztendőt. Ám ez alkalommal nem csupán egy népszerű újévköszöntő zenei eseményről beszélhetünk, hanem egy nagyszabású jubileumi koncertről is, hiszen a zenekar ez évben ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját.

A produkció tervezésekor Izaki Maszahiro karmester elsődleges szempontja az volt, hogy a komolyzene élvezhetővé váljék a nagyközönség számára. „…szólítsuk meg a zene nyelvén azokat az embereket is, akik nem járnak rendszeresen hangversenyekre, ezért kitágítjuk a zene határait. Nem csak a hangokon keresztül adjuk át a közönségnek a zenét, hanem vizuálisan is megjelenítjük előttük a tánc segítségével. A hallgatóságot közvetlenül az érzelmeiken keresztül szólítjuk meg. Olyan atmoszférát szeretnénk teremteni, melyben a közönség a »látható« zene élményével találkozik.”

Izaki mester koncepciójában a zenében megrajzolt monda- és mesevilág, a hagyományok tisztelete, az egyetemes emberi értékek megfogalmazása kap főszerepet. A produkcióban éppen ezért helyt kapnak klasszikus, XX. századi és kortárs komponisták művei is egyaránt, mint pl. Verdi Naboccója, Edvard Grieg Peer Gyntje, Igor Sztravinszkij Tűzmadara, Vagy Karl Jenkins Requiemje.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar koncertje alkalmával újra találkozhat a közönség az elmúlt évben óriási sikert aratott Magyar Nemzeti Balett, valamint a Nagyvárad Táncegyüttes művészeivel is. Új színt hoznak a produkcióba a Pécsi Balett és a Magyar Táncművészeti Főiskola táncosai. A nagyszabású koncertből természetesen a kórusok sem maradhatnak ki. Ez alkalommal a Nemzeti Énekkar, a Budapesti Ifjúsági Kórus és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus lép majd színre. Az est zenei rendezője és karmestere Izaki Maszahiro.

A Tűzmadár – tánckoncertre jegyeket váltani a jegyvásárlás szóra kattintva lehet.

További információ: www.szolnokiszimfonikusok.hu

Forrás: kultura.hu