Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2015.11.16.

Dráma mozgásban és táncban

Yerma-21 címmel, Widder Kristóf rendezésében és koreográfiáival állítja színpadra a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese Federico García Lorca Yerma című drámáját. A táncszínházi előadás bemutatójára november 27-én 19 órától kerül sor a színház nagyszínpadán.

Yerma története a beteljesületlen ember sorstragédiája: erre utal a főhősnő beszélő neve is, amely terméketlen földet, meddő talajt jelent. A pár éve házas Yerma mindennél jobban vágyik gyermek után. Idővel azonban, a hagyományokat szigorúan őrző, zárt, falusi közegben a gyermektelen házaspár számkivetetté válik. Bár Juan, Yerma férje próbálja megőrizni a család becsületét, a fiatalasszony lázadni kezd férje és a közösség ellen. Mindent elkövet, hogy gyermeke lehessen Juantól, de évek múltán sem változik semmi. Végső elkeseredésében Yerma nagy áldozatra szánja el magát.

Lorca a dialógusok közé írt versekkel gazdagította a drámai szöveget. A Nagyvárad Táncegyüttes előadásában ezek a versek is elhangoznak dalok formájában, melyeket – az előadás teljes zenei anyagát is jegyző – Bakk-Dávid László, fiatal zeneszerző komponált. Az előadás meghatározó elemei a különleges, gazdag színvilágú ruhaköltemények Cristina Breteanu munkái.

A november 27-i bemutatóra a Szigligeti-bérletek érvényesek, míg a másnap 17 órától tartandó előadásra a Tanay-bérlettel rendelkezőket várják. Mindkét előadásra vásárolhatók szabadjegyek is a Szigligeti Színház jegypénztárában a szokásos nyitva tartás szerint valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon.