Hírarchívum / Lilliput Társulat


Hírarchívum / Lilliput Társulat 2017.10.08

Vége III. Fux Fesztnek

Véget ért a III. Fux Feszt - Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak fesztiválja. A zárónap délelőttjén a nagyváradi Trupa Arcadia Magyar népmesék című előadását láthatta a közönség.
11 órától az ünnepélyes díjátadóval egybekötött fesztiválzáró előadás következett, a pécsi MárkuSzínháztól A repülés története című produkció, melynek a Szigligeti Színház nagyterme szolgált helyszínül.

A versenyprogram díjazottjai:

A gyerekzsűri díját a Kolozsvári Puck Bábszínház kapta Mimorózart című előadásáért.

Két igazgatói díj is átadásra került:  a fesztivál igazgatói díját a szakmai zsűri ajánlásával Szabó J. Viktor bábművésznek - a Szigligeti Színház Lilliput Társulata által bemutatott Kispipi és Kisréce című előadásban nyújtott alakításáért, valamint a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata által bemutatott A néma cipő története című produkcióért ítélte oda.

A legjobb látványnak járó Fux Pál-díjat megosztva a Kolozsvári Puck Bábszínház Mimorózart című előadása, illetve a Sepsiszenthyörgyi Cimborák Bábszínház társulata kapta A rest kegényről című előadásért.

A legjobb előadásnak járó díjazott a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Brighella Bábtagozat, Történet a tálról és a kanálról című produkciójáért. Az előadás emellett a pedagógus zsűri díját is elnyerte.