Hírarchívum / Lilliput Társulat


Hírarchívum / Lilliput Társulat 2017.03.16

A bábszínház világnapja

Március 21 a bábszínház világnapja! A közös ünneplés alkalmából a Budapest Bábszínház kezdeményezéséhez a Lilliput Társulat idén is csatlakozik. Így tehát a bábszínházi világnap reggelén, azaz március 21-én, kedden a társulat bábszínészei egy-egy báb társaságában nagyváradi óvodákba látogatnak el mesét olvasni, előadni a gyerekeknek, mely mesék főszereplői idén a sárkányok lesznek. Emellett délutáni programot is szerveznek a kisiskolás korosztály részére. A 17 órától kezdődő program helyszíne a nagyváradi vár, ahova a repertoáron lévő Moha és Páfrány című előadás bábjainak előadásában utcazene, sárkány-bábkészítő műhely és játékos bátorságpróba várja a gyerekeket.
Az esemény ingyenes, de a részvételi szándékot megerősítő regisztráció szükséges, lévén, hogy a helyszín befogadási kapacitása korlátozott. Elérhetőség: 0772 298 977 – Boross Tamás, közönségszervező, tamasboross@yahoo.com