Hírarchívum / Lilliput Társulat


Hírarchívum / Lilliput Társulat .

"A hősök pedig nem sajátíthatók ki – hiszen Szent László sem csak a magyaroké."

Bíró Árpád harmadéves egyetemista. Nevével találkozhattak már különböző kiadványok cikkei alatt, bloggolt fesztiválokon, jelenleg pedig a nagyváradi bábjátszásról, a nagyváradi bábszínházról írja diploma dolgozatát. De nem csak kutat, aktív szerepet is vállalt a bábszínház életében. A Lilliput Társulat legújabb előadásának, a Szent László csudatettei című előadásnak ő az szövegi alkotója.

Hogy született az ötlet, hogy bábjátékot írj?
Esős, tavaszi nap volt, amikor Szőke Kavinszki András felhívott telefonon, és felvetette annak az ötletét, hogy dolgozzunk együtt egy olyan produkció kialakításában, amelyben Szent László, a városalapító király történeteit dolgozzuk fel. Ekkor már túl voltam néhány színházi fesztiválon, ahol szakmai gyakorlatosként megpróbáltam ellesni azt, hogy mitől lehet jó egy előadás, meg azt is, hogy mitől tetszhet az a közönségnek. Egy ilyen nagy hagyományokkal bíró legendát és mondakört, amilyen a Szent Lászlóé pedig különösen izgalmas munka a ma embere számára is szórakoztatóvá tenni úgy, hogy közben közvetítsen valamilyen értéket is. Ez bölcsészhallgatóként, meg persze dramaturgiai gyakorlatként sem utolsó feladat.

Miért pont Szent László - Vitéz László a központi figura?
Nehéz szívvel szoktam beülni a történelmi ihletettségű előadásokra, egész egyszerűen, mert félek tőlük. Az utóbbi időben is azt tapasztaltam, hogy gyakran önkritika nélkül akarnak színre vinni nagy gondolatokat – s ez bizony nem mindig sikerül, többek között azért sem, mert a lehető legkevesebbszer gondolkodnak el azon, hogy vajon ennek vagy annak az élete mit mondhat egy mai ember számára? Ez a gyermekelőadásoknál még lényegesebb dolog: egy percig sem lehet az ember szájbarágós, mert úgy gondolom, hogy a leglényegesebb dolgok a játék öröme által maradhatnak meg, gyermeknek –és egyébként felnőttnek is egyaránt. A legendák és mondák alapján Szent László egy olyan ember, akire fel lehet nézni, egy példakép, akihez nem lehet hanyagul vagy tisztelettelenül nyúlni. Mégis, alakja és tettei megértéséhez szükségszerű valamiféle játékos cinkosságot behozni. Több próbálkozásom után arra jutottam, hogy Vitéz László pimasz és vidám természete érdekes, interaktív helyzeteket teremthet. Vitéz László megimserésében nagyon nagy segítségemre Palocsay-Kisó Kata. Másrészről pedig nagyon érdekes a kettőjük közötti párhuzam, és azt hiszem arról is beszél, hogy a hősök tulajdonképpen köztünk élnek.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást írás közben?
Részt vettem az első Fux Fesztiválon, és bloggerként be is számoltam az erdélyi bábosok produkcióiról. Nagyon érdekes kísérlet volt beülni a gyermekek közé, mert azt tapasztaltam, hogy az igazán jó gyermekelőadás felnőttet és gyermeket egyaránt szórakoztat. A jó gyermekelőadás nem gügyögés, és nem korfüggő. Azt megcsinálni, hogy a gyermekeknek és az őket elkísérő szülőknek is egyaránt élvezhető legyen az előadás – na, ez a legnagyobb kihívás!

Mennyire kellett írás közben megfelelned a rendezői kéréseknek?
A szöveg első változatát még több, újabb, csiszoltabb változat követte, amelyeket mind Andrásnak, mind pedig Dió Zoltán rendezőnek is megmutattam. Zoltánnal valamikor nyáron találkoztam, nagyon érdekes beszélgetés volt az, mert egy hivatását jól ismerő, világjárt embert ismertem meg benne, aki ráadásul éppen úgy gondolkodik a báb- és gyermekszínházról, mint ahogy én elkezdtem róla gondolkodni. Nagyon szerettem a javaslatait, mert “elsődarabos szerzőként” rengeteg tanulnivalóm van még, ami nem csupán a szöveg minőségére vonatkozik, hanem mondjuk a bábtechnika és a szöveg összhangjára is. A számomra végleges szöveget aztán Zoltán gondjaira bíztam, hiszen a rendező és színészek közös munkájában tovább alakul a szöveg, annál is inkább, mert rengeteg improvizált, rögtönzött helyzetre ad lehetőséget. A premieren, ha úgy tetszik, én is először fogok találkozni a szöveg ezen változatával.

Ha egy mondatban kellene megfogalmazni az előadás üzenetét, hogyan/miért/kinek ajánlanád?
Hősök voltak, vannak és lesznek, és egy dolog közös bennük: a rosszat mindig könnyűszerrel megszelidítik. A mi feladatunk felfigyelni rájuk és emlékezetünkben életben tartani őket. A hősök pedig nem sajátíthatók ki – hiszen Szent László sem csak a magyaroké. Azt hiszem, mostanában ez egy elég kényes kérdés errefele, de mindenképpen azt szeretném, ha úgy gondolkodnánk róla, mint egy olyan alakra, aki bármilyen hovatartozásra való tekintet nélkül még ma is csodát tehet bárkivel. A mese mindenkinek mást mond: a kicsik a látvány nagyszerűségéért, illetve a játékosságért, a nagyobbak pedig azért is szerethetik majd (remélem), mert újszerűen mondja el azokat a történeteket, amelyeket a tankönyvekből ismerhetnek.


Egyszeri próbálkozás marad a gyerek közönség számára való írás, vagy tervezel folytatást?
Államvizsgám is részben abból a megfontolásból született, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a gyermek- és ifjúsági színház nálunk ma csupán egy kiaknázatlan lehetőség, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Manapság Erdélyben kevés bábkritika és kevés új bábszínpadi szöveg születik, annak ellenére, hogy – ha csak Váradot is nézzük – sok tehetséges színházi szakemberünk van. Nem élhetünk folyamatosan csak a ránkhagyott örökségből. A régi mesék mellett új mesékre is szükségünk van, meg persze olyanokra, akik szakszerűen bánnak a szövegekkel és előadásokkal, s akik érzékenyek arra a közönségre, akiket elindítunka színházi (és minden másfajta) nevelés útján. Elsősorban színházként tekintek a bábszíházra is, és mivel színházi szakember szeretnék majd lenni, keresem a mestereket, akiktől tanulhatok, és keresem a lehetőséget arra, hogy még jobban elmélyüljek abban, ami éppen foglalkoztat. És mivel gyakorlat teszi a mestert: nem szeretném most abbahagyni. De hátra van még a közönség mindent eldöntő szava…