410021 Nagyvárad / Oradea, Piața Regele Ferdinand I., nr. 6., Bihor, RO
Facebook
Youtube
Instagram

Előadások / Nagyvárad Táncegyüttes / 2021-2022

Test Est és Szabadúszószoba


Az Imre Zoltán Program előadásai


Test Est
Bemutatkozó:
Kristóf 2013-ban készítette első önálló koreográfiáját, amit 2014-ig további kettő követett. Ezen előadások mind a Svéd Királyi Balett gondozásában, a Royal Collective nevű kamara együttes számára készültek. 2015-ben tért haza Magyarországra, ahol azóta több önálló, és koprodukciós koreográfia elkészítésében működött közre (Badora Dance Company, Frenák Pál Együttes, MA-ZE). Érdeklődése középpontjában új kompozíciós metódusok megismerése áll.

Az előadásról:
A Test est négy nagyobb téma köré rendeződik. Ezek, a reprezentáció, intimitás, alázat, és emberség. Az alázat, és emberség fontos attribútumai a kreációs folyamatnak, ami igyekszik részrehajlás nélkül, elfogulatlanul az önreflexió terében mozogni. Míg az intimitás mezején való létezés gyakorlása azért elengedhetetlen, hogy szabadon, szégyenérzet, félelem, vagy önös szándék nélkül engedhessük magunkat látni. De fentiek közül mégis a reprezentáció
témája élvez kiemelt hangsúlyt, mely egyszerre határozza meg a produkció vizuális világát, és a darab táncnyelvét.

Koreográfia: Várnagy Kristóf
Előadók: Kiss Rebeka, Várnagy Kristóf
Zene: Antonio Vivaldi, Nisi Dominus, RV 608
Fény: Csiszár Mátyás
Jelmez: Csasznyi Blanka Flóra
Szövegkönyv: Kripner Gábor
Produkciós asszisztens: Kiss Rebeka


Szabadúszószoba

Gazdálkodj okosan! Gyerekkorunk közkedvelt társasjátéka reális képet fest a jelenlegi életpályánk szakaszairól. A gyakran véget nem érő társasjátékot állítjuk párhuzamba a valósággal. A játék kimenetele döntéseinktől és tetteinktől függetlenül legtöbbször a szerencsén múlik.

Koreográfia: Kiss Rebeka Petra, Horváth Attila
Előadók: Kiss Rebeka Petra, Horváth Attila
Zene: Bagi Anna
Jelmez: Kiss Rebeka Petra, Horváth Attila
Videó: Salmai Ramóna, Julie Goldhair
Mentor: Várnagy Kristóf

Mindkét előadás a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának támogatásával, és a Nemzeti Táncszínház szervezésében valósul meg.