Előadások / Szigligeti Társulat / 2023-2024

Alexandru Voitin

Emberek, akik hallgatnak

Színmû két részben

Forditó: Kováts Dezsõ és Bán Ernõ

A szerzõ eredeti foglalkozása jogász, ilyen minõségében számtalan nagy peren vett részt, a második világháború után, mint népbírósági elnök. Jelen volt az Antonescu peren is. Késõbb kezdett drámákat írni. Az emberek, akik hallgatnak tipikus szocialista darab, cselekménye az illegalitásról szól, kommunista hõsökkel és kegyetlen sziguranca fõnökökkel. Az 1960-as években a legtöbb erdélyi magyar színház is mûsorára tûzte. Nagyváradon is játszották szintén a hatvanas években.
Ezúttal felolvasó színházként került… volna bemutatásra a darab. Mert papíron ugyan volt hivatalos bemutató, sõt néhány elõadás is szerepel az akkori idõk kimutatásában. De soha nem került közönség elé, csupán az úgynevezett kritikai fõpróbáig jutott el. Ezen az ideológiai felelõsök megtekintették, jóváhagyták, aztán pedig a kimutatásokban gyarapította azt a követelményt, hogy a hazai dramaturgia túlsúlyban legyen a színház repertoárján…
 


Szereplők:


Axinte, vasúti munkás

Rada, egyetemi hallgató

Flora, énekesnõ

Maria, munkásnõ

Zigu, házaló

Banu, orvosprofesszor

Mihai, egyetemi hallgató

Casapu, sziguranca felügyelõ

Spiru, sziguranca fõnök


Rendező:

Díszlettervezõ:

Zenéjét összeállította:

Világosító:

Bemutató: 1987.12.07