410021 Nagyvárad / Oradea, Piața Regele Ferdinand I., nr. 6., Bihor, RO
Facebook
Youtube
Instagram

Előadások / Szigligeti Társulat / 2021-2022

Hubay Miklós – Vas István – Ránki György

Egy szerelem három éjszakája

Zenés dráma három felvonásban

«A zenés dráma a fasizmus korszakát támasztja föl a színpadon. Költõi erõvel jeleníti meg az ismert és elátkozott korszakot. Bár a musical fõhõse maga az embertelenséggel küzdõ ifjúság, alkotói a kor lényegét adták vissza a mûvészet sajátos eszközeivel. Gyötrelmes évek, melyek milliók számára tartogatták a halált.
A költõ jelenik meg a színpadon, bizonnyal a kutató, egy embertelen kor kérdéseire feleletet keresõ ember szimbóluma. A költõ, akinek színpadi sorsa lényegében elismétlése ezer é ezer általunk is ismert életútnak. Tragikus és igazságtalan, hiszen a barbárság, a fasizmus tiporta el. Mégsem pesszimista kicsengésû az elpusztított szépségnek a költészet és a muzsika nyelvén megjelenõ sorsa, mert „egy résnyi ragyogás” ez a sors.
A szerzõk ezernyi apróságon keresztül idézték meg a kort. Ilyen például az ideiglenesség érzete. Az üres villa, a krétával falra írt képek, a rajzolt szõnyeg éppúgy, mint a bizarr ötlettel rögtönzött bírósági tárgyalás, az elfelejtett testamentum, amelyet, mire sikerül felidézni, már senki meg nem ért. A bírósági tárgyalás érzékletesen hangsúlyozza, hogy annak a kornak a játékaiból is az életveszély, a félelem lángja csap fel. Máshol éppen a tragikum megy át optimista, mosolygó derûbe. Így az Apollinaire vers fordítása köré rendezett búcsújelenet fájdalmas szépsége, amely lemondó hangjával ellentétben is az élet elpusztíthatatlanságát hirdeti.
A döbbenet és a mosoly váltakozó-felelgetõ ritmusa él Ránki György nagyszerû muzsikájában. Az „etikett-dal” bravúros megoldása, a három királyok alakjának nemcsak drámai, de zeneileg is félelmetesen groteszk jellemzése, a „Várd ki ezt az éjszakát” kezdetû dal doboló ritmusa, az érzelgõsségnek az a mulattató paródiája, amellyel Melitta Budapesttõl búcsúzó dalában találkozunk – csupa zenei remeklés. » (Az elõadás mûsorfüzetébõl, szerkesztette Kelemen István)

«A darab az érthetetlen módon ajándékba kapott, valószínûtlenül nagy boldogság pillanatával indul: egy fiatal költõ és szerelmese (felesége) a második világháború kellõs közepén egy hatalmas üres villába költözhet be. Egy bõrönd könyvvel érkeznek, és úgy érzik, végre e hely kizárólag boldogságuk temploma lesz. De aztán váratlanul valaki áriázni kezd a fürdõszobában, egyre-másra hívatlan vendégek toppannak be: azok, akiknek tulajdonképpen közük van e villához, vagy a volt tulajdonosaihoz. Oly jól indul minden, hogy az elsõ képek után elszorul az ember torka, nagyon borzasztó dolgok fognak történni. És valóban. A villát egy kedves szélhámos révén kapják meg ideiglenes használatra, aki szerelmes a költõ feleségébe, és azért juttatja õket hozzá, hogy a közelükben lehessen. A volt házigazdához vendégségbe érkezõ törvényszéki bíró és felesége kedélyes, játékos tárgyalást tart a költõ kötete fölött, de a második felvonásban megtudjuk, hogy egy ilyen ítélet, akármilyen nevetséges is, mégis érvényes, és költõnket behívják katonának a frontra. A szélhámos szerezne egy lehetõséget, hatszáz pengõért egy õrmester útján el lehetne odázni a behívót. Ám a költõ nem tudja megszerezni a hatszáz pengõt, nemcsak azért, mert könyveiért összesen sem kap ennyit, de nem is hisz a módszer eredményességében és erkölcsösségében, bántja a lelkiismerete, tudja, hogy az õ egyéni szabadulása legfeljebb is csak kivételes helyzetet teremt meg ideiglenesen a számára, de általában az igazságtalanságokat még súlyosabbá teszi.
A harmadik felvonásban megérkezik a frontról a „három Királyok”, három egyszerû katona, akiknek a költõ megtanította utolsó versét, hogy mondják el majd a feleségének. Mindegyiknek egy-egy strófát. Azonban az elsõ légnyomást kapott, nem jut eszébe a vers kezdete, a másik kettõ pedig csak folytatni tudná, megkezdeni nem. A költõ felesége nincs biztonságban az üres villában, eltávozik, közben, mint katonaszökevény hazatér a férj, nem találkozhatnak, mert máris menekülnie kell az üldözõ tábori csendõrség elõl. Kint lövések hallatszanak, sejtjük, hogy biztosan õt érte a golyó. Az elsötétülõ üres színpadra beszalad Gáspár, akinek a lövések zajára eszébe jut a vers, de már nincs kinek elmondania: szaval, de csak szájának mozgását látjuk, hangját elnyomja a zenekar, a költõ üzenete hiába maradt meg, nincs fül és szív, amely felfogja. Tulajdonképpen evvel végzõdne a darab, de van egy kerete. Amint az elején, úgy a végén is, fütyörészve, dúdolva a függöny elé lép a költõ két barátja, és egy balladát énekelnek a régi csúf idõkrõl, amelynek a veleje ez: „Az elsötétítéskor egy résnyi ragyogás volt az ifjúság”.» ( Sós Péter, Utunk)
 


Szereplők:


Bálint, a költõ

Júlia, a felesége

Júlia, a felesége:

F. Bathó Ida

Viktor, dél-amerikai kalandor

Dr. Szegilongi Lajos, bíró

Melitta, a felesége

Melitta, a felesége:

Papp Magda

Henker Frigyes százados

Sándor, egy szelíd költõ

Károly, egy szigorú költõ

Három királyok

Gáspár

Menyhért

Boldizsár

I. katonaszökevény

II. katonaszökevény

III. katonaszökevény

A fiatal katona

Virágáruslány


Rendező:

Díszlettervezõ:

Jelmeztervezõ:

Vezényel:

Súgó:

Fõvilágosító:

Maszkmester:

Bemutató: 1963.01.26