410021 Nagyvárad / Oradea, Piața Regele Ferdinand I., nr. 6., Bihor, RO
Facebook
Youtube
Instagram

Előadások / Szigligeti Társulat / 2021-2022

Johann Strauss

Cigánybáró

Jókai Mór novellája után Ignaz Schnitzler írta

Nagyoperett három felvonásban

A fiatal Johann Strauss az 1848-as bécsi forradalom hírére azonnal a fõvárosba utazik és a felkelõk oldalára áll. A forradalom leverése után az ifjú egy ideig bujdosik, majd a közvélemény nyomására amnesztiát kap.
A Cigánybáróhoz Jókai Mór adta az alapötletet egyik novellájával. Ebbõl Schnitzler, az ügyes színházi szakember librettót formált, amelyhez Strauss megírta a zenét.
A történet abban az idõben játszódik, amikor az osztrák rablóseregek minden felélnek, elpusztítanak.
A hazatérõ Barinkay alakjában az 1848-as forradalom és szabadságharc hazatérõ bujdosóira utal. Míg a szabadságharc hõsei nyomorúsággal és veszedelemmel küzdöttek, az otthonmaradt császárhû elemek beültek a birtokokba, a zsíros állásokba, megkaparintották azokat a javakat is, amiket az üldöztetés elõl külföldre menekültek gazdátlanul hagytak. Az ifjú Barinkay híres áriájában el is mondja, hogy hányféle mesterséggel próbálkozott bujdosása idején.
A mû végeredményben Strauss és Jókai szembenállását fejezi ki az osztrák zsarnokság ellen.
Élõ figura Zsupán alakja is. Ez a hangoskodó, ravasz, alattomos, pénzvágyó kupec nem elõször szerepel Jókai mûveiben. Zsupán édestestvérei elevenednek meg: mohó, harácsoló polgárok, a késve kialakuló magyar kapitalizmus figurái.
Így fonódik össze Jókai költészetében a jelen és a néhány ecsetvonással felvázolt múlt, a török hódoltság kora és az 1867-es kiegyezési idõszak, így forr össze a történelem és mesemondás, valóság és képzelet, hogy azt az ezeregyéjbeli tündérvilágot formálja ki, mely Jókai életmûvét a romantikus irodalom nagyszerû alkotásává teszi.
Cselekmény
I. felvonás
Az elvadult Barinkay birtok nagy része víz alatt áll. A távolból csónakos legények éneke hallatszik. Zsupán sertéskereskedõ gazdasszonya, Mirabella és annak fia, Ottokár, mindennapi hajnali foglalatosságukra indulnak. Meg akarják találni azt a kincset, amit huszonöt évvel ezelõtt az utolsó temesi basa és Barinkay, az akkori földbirtokos közösen rejtettek el. A törökök kivonulásakor ugyanis a velük egy párton levõ Barinkaynak menekülnie kellett. A birtok egy részén Zsupán gazdálkodik, a régi Barinkay vár környékén pedig cigányok telepedtek meg. Czipra, a legidõsebb cigányasszony a romos vár környékén lakik leányával, Szaffival. Figyelmezteti is Mirabellát és Ottokárt, hogy egyszer majd visszajön a földek jogos tulajdonosa és számon kéri tõlük cselekedeteiket, de ezek letorkolják a vénasszonyt. Ekkor érkezik Carnero gróf, császári biztos és hivatalos kísérete, hogy a törököktõl felszabadított földeken visszahelyezze jogaikba a régi birtokosokat, ebben az esetben az emigrált Barinkay fiát, Sándort. Õket hozták a csónakosok. A fiatal Barinkay sok mindennel megpróbálkozott küzdelmes élete során, de hidegvére és bátorsága sosem hagyta el, így minden veszélyen gyõzedelmeskedett.
Két tanú kell a beiktatáshoz. Az egyik Zsupán, megdöbbenve veszi tudomásul, hogy szomszédjának fia visszajött, hiszen annak birtokain eddig õ uraskodott. A kilátástalan pörösködést már elõre szeretné elkerülni, ezért hát felajánlja az új szomszédnak lánya kezét. Arzénának azonban titokban már Ottokár a jegyese és a lány azzal a kifogással odázza el a választ, hogy csak akkor lesz hajlandó majd a házasságra, ha jövendõbelije elõbb címet és rangot szerez magának, mert az õ férje csak gróf, vagy legrosszabb esetben báró lehet. A birtokba iktatás másik tanújául elõhívják Cziprát, aki felismeri Barinkayt és tenyérjóslás ürügye alatt elárulja neki, hogy csak egy módon juthat az elrejtett kincs nyomára: Ha megnõsül - felesége a nászéjszakán álmondja majd meg, merre kell azt keresnie. A jóslás alatt ér oda Szaffi, a cigánylány.
Bajt hoz a cigány arra, aki mint ellenség közelít feléje, de ha valakit barátságba fogad, a bajban mellette áll, tanáccsal, jótéttel szolgálja.
A cigányok vajdájukká választják Barinkayt, aki most már mint „cigánybáró” kéri meg újra Arzéna kezét. Ez azonban kineveti és faképnél hagyja. Barinkay erre most már dacból is Szaffit mutatja be mint menyasszonyát. A felfuvalkodott sertéskereskedõ és társasága persze felháborodik, hogy Barinkay Arzéna helyett egy cigánylányt akar feleségül venni, de semmit sem tehet, csak dühösen fenyegetõzik.
II. felvonás
A régi vár romjai között nászéjszakájuk hajnalán Barinkay - Czipra és Szaffi útmutatása nyomán - meg is találja az elrejtett kincset.
Reggel megérkezett Zsupán és kísérete is a várromhoz, meglátja a rengeteg ékszert, aranyat s most már követeli, hogy Barinkay ígérete szerint vegye el a lányát. Így a talált kincs majd az õ családjába kerül. Barinkay nemet mond, erre Carnero egyszerûen le akar foglalni mindent a bécsi kincstár számára. Ebbõl egyre zajosabb vita kerekedik, amelynek Gábor diák és toborzó huszárjainak megjelenése vet véget. Carnero gróf most a „cigánybárót” még azzal is megvádolja, hogy csak úgy cigánymódra kelt egybe Szaffival. Szaffi és Barinkay nem is tagadják.
A pénzsóvár Zsupán semmiképpen nem ismeri el a kincs jogos tulajdonosának Barinkayt. Aki erre a talált kincset azon mód felajánlja a diáknak - a haza javára. Az ifjú asszony megaláztatása is véget ér. Czipra, a vén cigányasszony okirattal bizonyítja: Szaffi csupán nevelt lánya, valójában az utolsó temesi basa rábízott gyermeke s rangja felér egy hercegnõével. Erre Barinkay megdöbben, nem tartja magát méltónak ilyen elõkelõ hölgyhöz és beáll Gábor diák csapatába. A toborzó huszárok ingyen borából Zsupán és Ottokár is ivott; így ha tetszik, ha nem, nekik is el kell menniök a katonákkal.
III. felvonás
A bécsi nép diadalünnepséggel várja a csatából gyõztesen hazatért katonákat, köztük Barinkayt, a cigánybárót és hõsiesen küzdõ magyarjait. A fogadtatási ünnepen jelen van Carnero társaságában Mirabella is, akirõl közben kiderült, hogy a gróf felesége és így Ottokár a gróf fia. Megérkezik Zsupán is szerezsánjaival, akik szabadcsapatot alakítva, harctéri vagyonmentés címén a csaták után összeszedtek mindent, ami csak kezük ügyébe került.
Õ mondja el, hogy Ottokár milyen vitézül küzdött a háborúban és ennek jutalmául odaígérte lányának, Arzénának a kezét. Az ünnepség tetõpontjául vonul be Barinkay, huszárjai élén. A kancellár fogadja a hírrel, hogy a császár kinevezte valóságos báróvá, a talált kincs jogos tulajdonosává is teszi és egyik udvarhölgyét, Szaffit szánta neki feleségül. Barinkay visszautasítja a bárói rangot, mert a gyõzelmet vitéz magyarjainak köszönheti. Õ megelégszik a „cigánybáró” címmel. A talált kincset pedig visszaadja jogos tulajdonosának, a népnek, amelytõl azt annak idején kizsarolták.
Végül még Szaffit is visszautasítja, mert õ a szegény cigánylányt szerette, nem pedig a fényes udvarhölgyet. Mire Szaffi ledobja magáról az udvari díszruhát és ott áll a régi egyszerû cigánylány, akivel Barinkay boldogan tér vissza hazájába, hogy katonáival együtt, a visszakapott kincs segítségével ismét termõvé tegyék az elvadult földeket.
A Cigánybárót a késõbbiek folyamán még többször felújítják a nagyváradi színházban.
 


Szereplők:


Mirabella

Mirabella:

Szögi Arany

Szaffi

Arzena:

Dukász Anna

Ottokar:

Palóczy Frigyes

Cipra:

Ferenczy Annamária

Cipra

Carnero:

Tanay Emil

Homonnay:

Tolnai Tank László

Zsupán

Zsupán:

Battyán Kálmán

Landsmann

Juliska

Nagel

Nagel:

Borsos Barna

Hírnök:

Bartos Ede

Hírnök

Ferkó:

Solti Miklós

Józsi:

Sugár Jenõ

Pali:

Vadász Zoltán

Katica

Katica:

Halasi Erzsébet

Öreg cigány

Peti


Rendező:

Segédrendezõ:

Díszlettervezõ:

Jelmeztervezõ:

Vezényel:

Koreográfia:

Bemutató: 1950.09.14