Molière

A fösvény

Vígjáték négy részben

Forditó: Hevesi Sándor

„Súlyos gondok emésztik a vén, fukar Harpagont. Egyik adósától tekintélyes összeget, tízezer tallért vasalt be, s most attól retteg, hogy valaki ellopja a pénzét. Hiába ásta el a kertben, egy perc nyugta sincs. Folyton kiszaladgál, hogy megnézze, megvan-e még a kincses ládika. Pedig van dolga egyéb is. Özvegy ember lévén, elhatározza,  hogy megnõsül, s egyúttal megszabadul felnõtt gyermekeitõl. Fiával egy pénzes özvegyet akar elvétetni, leányát pedig egy gazdag, de kissé öregecske nemesembernek szánta. A fiatalokat elkeseríti apjuk elhatározása, mivel mindketten szerelmesek. Kiderül, hogy apjuk éppen azt a lányt akarja elvenni, akiért a fiú szíve dobog. A ravasz Harpagon azonban csellel kiszedi a fiából az igazságot, és megtiltja, hogy csak gondolni is merészeljen a lányra. Közben a fiú szolgája rábukkan a ládikára, és hogy borsot törjön az öreg orra alá, elemeli. Harpagon majd eszét veszti, amikor észre veszi a lopást. Azonnal rohan a rendõrségre, a nyomozás megkezdõdik. Ezután minden összekeveredik, Harpagon lányának szerelmére terelõdik a gyanú, de amikor már éppen le akarja fogatni, betoppan az öregecske kérõ és kiderül, hogy õ és Marianna, vagyis akit Harpagon el akar venni, illetve , akibe a fia szerelmes, ennek az idõs Anzelmnek gyermekei, akiket egy hajótörés szakított el egymástól. A kedvezõ fordulat után a fiatalok házassága létrejöhet, mert a vén zsugori hozzájárul a fitalok házasságához, de hozományt nem ad nekik.
A Fösvényben Molière a zsugori kispolgári életforma kietlensége és embertelensége fölött mond ítéletet.” (Színházi kalauz)
„A darab elõadására az ötvenéves mûvészi jubileumát ünneplõ dr. Gróf László alakítása és rendezése kapcsán került sor.
Gróf László, aki az elõadás rendezõje is, a moliere-i kor és levegõ teljes ismeretében jó karmesterként vezényelte az elõadást. Felfogásában Harpagon nemcsak undorítóan fukar, nevetséges és önzõ, hanem a megszállottságig pénzimádó õrült is, akit bár megvetünk, szánunk is.
Gróf László parádés Harpagonja egy nagy mûvész gonddal, színészi kultúrával kidolgozott alakítása. Kitûnõ orgánuma, jellegzetes humora, s modern leegyszerûsített játékstílusa még ezt az embertelen figurát is emberivé nemesítette, mert szánandó tudott lenni, amikor tébolyult kétségbeeséssel siratja aranyait, majd a paroxizmusig fokozott örömmel ujjong megtalálásukon…” (Marton Lili, Utunk)
 

Szereplők:

Bemutató: 1964.05.30