Előadások / Nagyvárad Táncegyüttes/ 2023-2024

Városi komédia

avagy egy falusi legény kalandjai

táncos komédia

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a falusi és városi ember agya nem egy srófra jár. Ami fontos egyiknek, nem fontos az a másiknak, és fordítva. Emiatt minden eszközt megragadnak, hogy – formálisan is – elhatárolódjanak egymástól, nevetségessé tegyék egymást. Erre a felismerésre épül a commedia dell’arte hagyományait követő táncjátékunk terve. A falusi és városi ember közti világnézeti, erkölcsi és életviteli különbségek groteszk, ironikus, polgárpukkasztó helyzeteket eredményeznek. Előadásunkban ezen helyzetek energiáját akarjuk kiaknázni, a tánc és színpadi mozgás nyelvére lefordítani.
A falusi és városi ember közt nem csak eltérő helyzetükből, társadalmi pozíciójukból fakad ellentét, hanem ez lassan elvi kérdéssé válik. A városi ember számára normális átlaghelyzetet a falusi sok esetben rendkívülinek éli meg, groteszk módon viselkedve - és természetesen ez fordítva is érvényes, így kölcsönösen nevetségesnek tűnnek egymás szemében. Egy falusi ember látogatása városon kaland, megmérettetés, amelyből néha győztesen kerül ki, máskor csak vergődik. Észjárása egészséges, így néha sikerül megleckéztetni az egészen másfajta mederben, más logikai rendszer szerint gondolkodó városit.


Zsidó Ferenc


Talán kissé utópista megállapítás lenne, hogy a mai (esetleg egykori) falusi életmód kizár magából mindenféle visszásságot, nevetségességet, korrumpálhatóságot vagy az ún. ''nyugati világ'' majmolását, ezért megpróbálunk hinni abban, hogy maradt még ránk az őseinktől fikarcnyi érzésemlékezet a becsületről, tisztességről, családi összetartozásról, tiszta szerelemről, hősiességről, feltétlen barátságról. Ezen jellemzőket bányásszuk elő DNS láncainkból, függetlenül attól, hogy éppen ''falusi''-nak vagy ''városi''-nak neveznénk, éreznénk, határoznánk meg magunkat. MMV-ben, erkölcsi megnyilvánulásaiban e két fogalom amúgy is annyira kezd összemosódni , hogy lassan csak arról tudunk beszélni, hogy mi VOLT a különbség.


Dimény Levente


Megtörténhet, hogy előadásunk egy-egy szereplőjében ismerősére, netán önmagára ismer. Szeretnénk megnyugtatni, hogy ez teljes mértékben a véletlen, az esetlegesség műve. Lesz, aki így is azonosulni tud egy-egy szereplőnkkel, vagy ráismer benne valakire, netalán közeli ismerősére, főnökére, imádott zene vagy sport csillagára, esetleg a polgármesterre, a rendőrparancsnokra vagy más elöljáróra. Megtörténhet, hogy együttérzést tanúsít főszereplőnk iránt… Szükségesnek tartjuk figyelmeztetni, hogy ez a falusi legény, akiről történetünk szól, még eredeti és hamisítatlan. Értékrendszere, bár egyszerű, de végtelenül egészséges, mivel van saját identitása. A város talán ennek hiányától szenved a legjobban. Társadalma teljesen eklektikus, ma ilyen, holnap olyan, vagyis kétszínű, esetleg sokszínű, ugyanis utánzásra van beállítva. Az utánzás iránymutatója a nagyváros, ahol a pénz diktálta moralitás jegyében megszületik a követendő ideál és a neki megfelelő idol. Így aztán a kisváros utánozza a nagyvárost, megteremtve a saját kisebb idoljait, a falu - ez nem az a falu, ahonnan a főszereplőnk származik - pedig a kisvárost. Az is igaz, hogy manapság minden leegyszerűsödik. Órák, percek kérdése, hogy az imádott csillagjelölt, vagyis sztár megjelenéséről értesüljünk, és követendő példaképpé tegyük, bárhol is lennénk a nagyvilágban.

László Csaba


Az előadás népzene és néptánc anyagai a Szászmeggyes melletti Balázstelkéről és a Felső-Marosmenti Gernyeszegről származnak.

Az előadás létrejöttét a támogatta a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap és az Illyés Közalapítvány.


Szereplők:


haldokló ember

falusi legény (a haldokló fia)

utcaseprő (a falusi legény ikertestvére)

falusi leány

kapitány (focicsapat középcsatára)

polgármester

polgármester lánya (a kapitány menyasszonya)

polgármester felesége

szolgálólány

csendőrőrmester

csendőr-börtönőr (őrmester beosztottja)

továbbá: városi polgárok, pom-pom lányok, hajléktalanok, örömlányok, falusi emberek, falusi zenészek, városi zenészek

táncos

táncos


Rendező:

Dramaturg:

Dramaturg:

Zenei összeállítás:

Díszlet, jelmez:

Díszlet, jelmez:

Plakát és műsorfüzet:

Bemutató: 2006.04.01