Előadások / Nagyvárad Táncegyüttes/ 2023-2024

Gioachino Rossini – Kun Attila

Stabat Mater

táncoratórium

A Stabat Mater az egyik legismertebb középkori ének, mely ránk maradt.  Az eltelt századok során sokakat érintett meg ez a szöveg, melyben egy tizenharmadik században élt ferences szerzetes, Szűz Máriának a keresztfa mellett átélt fájdalmát fogalmazta meg. Ezek között az egyik legkiemelkedőbb alkotás Gioachino Rossini négy szólistára, vegyeskarra és zenekarra írott műve, mely végleges formáját 1841-ben nyerte el. Az oratorikus mű most a Nagyvárad Táncegyüttes által táncban fogalmazódik újra.

A keresztény kultúrkör egyik legtöbb könnyel áztatott liturgiája a Stabat Mater dolorosa. Egy vers, amely a szeretett gyermek elvesztésének fájdalmát szemlélve egyben osztozni is kíván az átélt fájdalmakkal. - Osztozni fájdalomban, keserűségben és együtt érezni az elesettel. Úgy hiszem itt a 21. században ennél aktuálisabb üzenetet keresve sem találhatnánk.

Mindehhez G. Rossini muzsikája, amelyet Heinrich Heine szavai úgy jellemeznek, mint amikor "a végtelenség érzése körülöleli a mindenséget". Gazdag kultúrkör, éteri szavak, de mindez hogyan köthető a ma emberéhez, ahhoz az emberhez, akit körülölel a befektetés-tőke-profit újkori "szentháromsága"?

A Nagyvárad Táncegyüttes és a Közép-Európa Táncszínház közösen keresi meg e fenti kérdésre a választ. Történelmi határok, történelmi örökségek, kulturális örökségek és új utak, új találkozások keresésének összességéből formálódik az előadás - ezen újsütetű alkotói közösség egyöntetű válaszából, amelynek alapja a hit, a színház, a tánc és a humán értékek erejébe vetett hit. Hit az elszenvedett fájdalom feloldásában, a méltósággal viselt fájdalom feloldásában és nem utolsó sorban a tánc és a színház egyetemes erejében.

A közös gondolkodás és a közös erőforrásokhoz mérten egy nagyszabású előadás képei bontakoznak ki, amelyben a veszteség fájdalmának súlya alatt roskadozó ember makacsul igent mond az életre.

                                                                        Kun Attila, rendező-koreográfus

Az előadás létrjöttét az Emeri Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


Szereplők:


Táncos


Koreográfus:

Rendező:

Koreográfus asszisztens:

Díszlet- és jelmeztervező:

Dramaturg:

Oktatói asszisztens:

Bemutató: 2016.04.16