Előadások / Nagyvárad Táncegyüttes/ 2023-2024

Tamási Áron novellája nyomán

Rendes feltámadás

táncjáték

Mindannyian külön-külön egyéni fogalmat alkotunk magunknak arról, hogy milyennek kell lennie annak az életnek, amit Istennek áldozunk, de mindenképpen ha beszélünk erről a keresztény vallás (vallások) szótárát idézzük, hogy meghatározhassunk valamilyen hitbéli fogalmat. Szerintem így lehetett ezzel Tamási is, amikor megalkotta a Rendes feltámadást. Tudhatjuk-e előre, hogy mi van odaát, vagy van-e az odaáton túl egy másik odaát...? Ha azt elfogadjuk, hogy tett következmény nélkül nincs, vajon mikor születik meg a méltó következmény és elvárhatjuk-e azt kitartásunkért cserébe? Énekes bácsi feladta a leckét!


Dimény Levente


Akaratunkon kívül jutunk olyan helyzetekbe, kényszerpályákra, amikor dönteni kell, lépni kell, s ez meghatározza életünket, további sorsunkat, utódainkét, családunkét, s ha kell nemzetünkét is. A világ agresszív, igazságkeresésének csapdájában, a versenykényszer diktálta hatalmi játszmákba a jóhiszemű, hitelt érdemlő ember úgy keveredik belé, mint korpa a disznók közé. Csak az isteni gondviselésben bízhat, hogy ebből kikeveredjen, józan esze megmaradjon, hogy ne ártson, s a jó úton megmaradjon. Ennek hitében vállalja és elfogadja a megpróbáltatásokat, a sorscsapásokat, de hiszi az isteni igazságtételt, bízik abban, hogy egyszer ez számára is elkövetkezik, ha nem is e világban, majd a túlvilágon.
A megfogalmazott hitén túl az embernek megmaradnak a kételyei, az elmaradt cselekvések miatt, hogy „ha megtettem volna, most nem itt lennék”... Mert mi van akkor, ha másképp alakulnak a dolgok „odaát”, mint Tamási Áron Rendes feltámadásában, amikor is Isten ugyanazt a sorrendet állítja fel, mint ami a földi életben kialakult.

László Csaba

A műsor létrejöttét támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.


Szereplők:


Gazdáné

Özvegyasszony

Szűzleány

Legények:

Szőnyi József

Lányok:

Lakatos Laura Brigitta

Árva leány (félkegyelmű)

Énekes bácsi

Péter, Énekes bácsi fia

Isten:

Molnár Árpád Zoltán

Angyal:

Dombi Norbert

zenész


Zeneszerző:

Koreográfia és dramaturgia:

Koreográfia és dramaturgia:

Rendező:

Zenei szerkesztés:

Zenei asszisztens:

Koreográfus asszisztensek:

Koreográfus asszisztensek:

Díszlet- és arculatterv:

Bemutató: 2007.04.27